Van egy pont, amit könnyű észrevétlenül átlépni: amikor a munka már elvileg véget ért, de még mindig velünk jön. Egy rövid, reális esti átmenet azoknak a napoknak is, amikor semmi kedved „rutinokat” tartani.
0–2. perc: zárd le a munkát
Írd fel a holnapi első feladatot, csukd le a gépet, némítsd a munkaértesítéseket. A cél nem az, hogy mindennel készen legyél, hanem hogy tudd, hol folytatod. A cél itt nem a tökéletesség, hanem az, hogy a két napszak ne folyjon teljesen egymásba.
2–5. perc: készíts valamit
Tegyél fel vizet és adagold ki a teát. A kézzel végzett, egyszerű mozdulatok jó ellenpontjai a nap képernyős, absztrakt feladatainak. A 17:01 szemlélete ezt nem szabályként, hanem használható keretként kezeli.
5–8. perc: várj
Az áztatási idő ritka helyzet: nem kell gyorsítani rajta. Ne töltsd ki automatikusan telefonnal; hagyd, hogy valóban várakozás maradjon. Ha a megoldás túl bonyolult, hétköznapokon nem fog működni; ezért az egyszerűség fontosabb, mint a látvány.
8–10. perc: ülj át
Vidd a csészét máshová, mint ahol dolgoztál. Az első néhány korty legyen a nap második felének kezdete, ne a munkaasztal utolsó kiegészítője. Ez elsőre apróságnak tűnik, mégis éppen az ilyen apró döntésekből áll össze egy este karaktere.
És nálad?
A 17:01 ezért nem egyetlen helyes rutinról szól. Arról szól, hogy az énidő kapjon egy felismerhető kezdetet.